Egy aprócska, lélegzetvételnyi szünet után eljött a visszatérés ideje. A távollét oka semmiképpen sem abban keresendő, hogy röpke három hét után sikerült felvenni a japán munkamorált. Bármi ilyen jellegű gondolat csak a képzelet szüleménye és a valósággal köszönőviszonyban sincs. Mindenféle magyarázkodás felesleges, az olvasót az egyáltalán nem érdekli, hogy miért nincs új bejegyzés, csak maga a tény, hogy nincs. De ez most megváltozik, mert itt a várva-várt új iromány. És remélhetőleg a későbbiekben ilyen hosszú kimaradás többet nem fordul elő.

Az előző rész végén egy olyan ígéret hangzott el, hogy a hétvégék kerülnek terítékre. Azt hiszem mostanra eltelt annyi, hogy akár tényleg időszerű is. Azért egy rövid magyarázkodás erejéig engedtessék meg, hogy visszatérjek a kimaradásra. Egyrészt elég sokszor, változatos okokból kifolyólag igen későn értem haza vagy már annyira nem szétmentek a szemeim, hogy nem volt affinitás újabb órákon át a képernyőt bámulni. Közben eljött a nagy nap is, a csoda házhoz jött és elhagytam a szállodát. Ennek a következménye azonban az volt, hogy több mint egy héten át dobozok között éltem egy káosz közepén. Az már csak hab volt a tortán, hogy világítás sem volt a konyha-fürdőszoba pároson kívül, így az asztal és bármiféle ülőalkalmatosság hiánya már fel sem tűnt.

Most, hogy kicsit kimostam magam, teljesen tiszta lelkiismerettel és lélekkel kezdhetek neki a már magam mögött hagyott tokiói hétvégék beszámolójának. A duplacsel az lenne a dologban, ha az igazat írnám, mert akkor igen gyorsan végeznénk. De kicsit kiszínezve, kiegészítve az eseményeket, már egy Egyperces hosszúságú iromány talán kialakulhat a végére. Címszavakban talán annyi lenne, hogy vásárlás, nagy bevásárlás, sport, sör, fürdő és az elmaradhatatlan semmittevés. Ez volt a „jó emlékű” szálloda időszak alatt. Az azóta elteltek alatt pedig kirándulás (külön epizódot érdemel) és szerelés/pakolás.

Kezdésnek talán a vásárlás jellegű dolgok jöjjenek. Egy mondatban megfogalmazva: Tokióban lehet nagyon is, mint minden nagyvárosban. És mivel ez papíron a világ legnagyobb metropolisza, ezért inkább úgy fogalmazhatnék, hogy itt nagyon-nagyon lehet, szinte végtelenül. Nem szép az ilyen, de Japán és azon belül is Tokió a fogyasztói társadalom szép példája. Mindenből üzletet csinálnak, és mindenhol üzletek vannak. Egy a cél: vásárolj. Mindegy, hogy mit, de legalább jó sokat. Ahogyan korábban már emlegettem Shinjuku Stationt, amely szinte csak másodállásban vasút és metróállomás, úgy szinte minden nagyobb vasútállomás egyben egy bevásárlóközpont is. Vagy több… Mindezt úgy írom, hogy meglehetősen szűk körben mozogtam eddig, szinte ki sem tettem a lábam egy jól meghatározott területről és nem voltam a teljesen felesleges és elképesztően nagy ostobaságokat árusító leghíresebb környékeken (pl. Akihabara, Harajuku).

Viszont az letagadhatatlan, hogy a választék valami elképesztő, ami itt nincs, az nem is létezik. Teljes kínálat elérhető mindenből, a határ a csillagos ég (árakban és minőségben egyaránt). Nem elhanyagolható módon a kiszolgálás sem akármilyen általában. Végtelen számú eladó minden boltban, kicsit eltúlozva minden árura jut egy hölgy vagy úriember. Kedvesek, segítőkészek, mosolyognak, bármit kérsz, kérdezel ugrásra készen állnak, hogy kiszolgálhassanak. Igaz angolul többnyire nem nagyon tudnak, de minden boltban van legalább 1-2 eladó, akik tudnak és ilyen esetekben azonnal riasztják őket. Így semmi sem tudja akadálya sincs a japánul nem tudok vásárlásának. Ami szintén elképesztő, hogy itt szóba sem kerül a vasárnapi boltzár, ez a hét egyik csúcsnapja a szombat mellett. Mivel hétköznap mindenki késő estig dolgozik, ezért akkor nem nagyon van idő vásárolgatni, legalábbis a legfontosabb és legfizetőképesebb vásárlórétegnek biztosan. Arra marad szombat és vasárnap, így akkora kell koncentrálni az erőket a kínálati oldalon is. Ergo a kereskedelemben tényleg mindenki dolgozik egész hétvégén. Nem ez az álommunkahelyem jelenleg, ezt ki könnyedén ki merem jelenteni

Van egy mániájuk, amely teljesen érthetetlen és szemben áll a környezetvédő és hihetetlenül környezettudatos Japánnal. A zacskó/szatyor/reklámtáska mánia. Félelmetes méreteket ölt. Minden vásárlásnál automatikusan adják az üzletekben. Teljesen mindegy, hogy az élelmiszer boltban 2 heti hidegélelmet, 2 hatalmas japán retket, 2 dl gyümölcslevet vagy 3 szál gyufát veszel. Nejlonzacskó mindenképpen jár hozzá. Mivel 95%-ban van nálam valamilyen táska, ezért minden egyes alkalommal fizetés előtt-alatt-után elhangzik a varázsige, hogy „No Bag”. Ezzel már meg is van a napi jótett, nem miattam állítottak elő 1 g műanyagot. Mindenféle „nem élelmiszer boltokban” van egy másik érdekes szokás is, a ragasztgatás. Fizetés után kis ragasztószalag csíkkal keresztben leragasztják a zacskót/táskát. Vannak tippjeim az okára, de még nem kérdeztem meg soha egyetlen helyit sem róla, így nem bocsátkoznék most feltételezésekbe, mert teljesen vak irány esetén csak a nevetség tárgyává válnék.

Valamennyi tapasztalattal három és fél üzlettípusnál rendelkezem körülbelül. Az első a ruhák, cipők. Ebben kényszerűségből kellett elmerülni volt. A csodás 5 hetes szállodázásnak köszönhetően egészen szűk csomagból kellett éldegélni a fent említett időszakban. Na, ez előre nem így volt tervezve, meg az sem, hogy közben az időjárás egyre melegebb lesz. Mondjuk ez utóbbit igazán nem lett volna megoldhatatlan probléma egyeztetni, valaki biztos könnyen el tudta volna intézni, hogy késsen a tavasz pár hetet. De nem sikerült sajnos és szerencsére egyszerre. A helyzet az, hogy az időjárás elég furcsa. Itt tényleg értelmet nyer a réteges öltözködés. Nappal, amikor süt a nap, akkor meleg van. Amint lemegy a nap és besötétedik, nagyon hideg lesz rögtön. Mivel én többnyire fényes nappal tartózkodtam kint, ezért az első hétvégén egyértelművé vált, hogy ezt vastag téli ruhákban nem lehet folytatni, mert még a végén a kis sétálások olyan eredményt hoznának, mintha szaunában futnék és ennek következményeként idő előtt lefogynék. Ezt pedig senki nem szeretné, így eleget téve a nép akaratának egyszerűen nem engedhettem ezt meg magamnak. Ezért nem volt mit tenni, belevettettem magam a helyi vásárlók forgatagába és jártam a boltokat, bevásárlóközpontokat a megfelelő áruk után kutatva.

A következő típus a bútorbolt. Ez már komolyabb előkészületeket és felkészülést igényelt, nem lehetett csakúgy vakon nekizuhanni. Ennek megfelelően néhány estét eltöltöttem a monitor előtt az egyes bútoráruházak honlapjait tanulmányozva. Ez szépen is hangzik, de valójában kettő darab honlapról volt csak szó. Abból az egyik helyi és pontosan semmi nincs ott nem japánul. Így úgy éreztem magam, mint óvodában egy kis plusszal. Fogalmam sem volt mit írnak, csak néztem a képeket, meg mellette a számokat (ez a plusz). Vissza a tudatlanság kegyelmi állapotába 2017-es kiadás. A másik bolttal kicsit egyszerűbb volt a helyzet, mert az tudott angolul, mivel egy hatalmas, nemzetközi láncról van szó. Viszont egy probléma volt vele. Mégpedig az, hogy nem volt közelben egyetlen üzlet sem (három üzlet egyaránt másfél óra utazásra három különböző irányban). Szóval az ki volt zárva, hogy csak nézegetni menjek és egy második alkalommal visszatérjek megvenni mindent. Feladat adott volt: legalább egy alapfelszerelést előre ki kell választani és az alapján helyben döntést hozni. És jelentem a feladat sikeresen végrehajtódott. Közben kiderült, hogy még jófajta akciók is vannak többek között a házhoz szállításra. Így különösen nem kíméltem magam és mindent megvettem, amit csak bírtam.

Harmadik terület az elektronika és mindenféle kütyük. Erre a megoldás végtelen egyszerű. Pontosan kettő választás van az esetek nagy százalékában. Kettő darab hatalmas üzletlánc van Japánban. Szinte teljesen megegyeznek. Dizájn, üzletek kialakítása, választék, minden. Van vagy 4-6-8 emelet tematikusan termékek szerint felosztva. Ami alapszabály, hogy mobiltelefonok vannak az utcaszinten vagy nevezhetjük földszintnek is, bár ez utóbbi Japánban nem létezik. A számozás mindig 1F-fel kezdődik (otthoni F vagy 0 helyett), így az első emelet a 2F és így tovább. Lefelé nem mínuszt használnak, hanem B1, B2,… Továbbá az üzleteknek nincs a megszokott értelemben vett ajtaja (fotocellás vagy bármi hagyományosnak tekinthető megoldás), hanem az utcáról csak egyszerűen belépsz. Igen gyakran az üzletek vagy az utcán álló kikiáltó embereik vagy az üzlet bejáratában folyó valamilyen termékbemutató révén próbálják az utca emberét becsábítani. Bent olyan szintű árubőséggel van, hogy az szinte feldolgozhatatlan. És ami a legviccesebb, hogy vegyi áru is van mindig. Hogy miért és hogyan arról fogalmam sincs. Biztos úgy kalkulálnak, hogy ha veszel egy légkondit, egy porszívórobotot meg egy masszázságyat, akkor már helyben meg tudod venni hozzá az öblítőt, a WC dugulásoldót meg arckrémet is. Nem szabad megfeledkezni továbbá az óra-, szemüveg- és táskaosztályról sem, mert természetesen azok is vannak. A telefonról még annyit, hogy nemcsak irgalmatlan mennyiségű készülék van, hanem jelen van az összes szolgáltató is. Abból pedig Japánban már csak a lakosságszámból kiindulva is van pár… A hangzavar elképesztő, a promóció folyamatosan megy minden emeleten , igaz elég gyakran pontosan nulla közönségnek szól a hatalmas átéléssel előadott és  tökéletesen betanult mondóka. A Top Show elbújhatna, olyan performanszokra képesek.

A félinformációs terület az élelmiszer, mivel abból egyelőre csak részinformációkkal rendelkezem. Egyelőre két típusról van tapasztalatom. Vannak a 0-24-es kisboltok, amelyek többnyire egy hálózathoz tartoznak (három nagy van). Az árufelhozatal azonos, gyorsételek, italok, édesség és mindenféle egyéb dolgok, amelyekre SOS szükség lehet (fogkefe, zokni, kesztyű). Ezért cserébe drága és minden étel borzasztóan egészségtelen. A másik típus a nagyobb szupermarket. Itt már elég komoly választékkal találja szembe magát a honpolgár és elsősorban élelmiszer van. Bevásárolni igazán itt érdemes. Jó minőség és mindig friss áruk, viszonylag olcsó áron és szintén többnyire 0-24-ben. És itt el is értünk egy kritikus ponthoz: mégis mit lehet venni, vagyis inkább mit nem. Ami nagyon más és hiánycikk az a friss pékáru. Vagyis az otthon megszokott nincs igazán. Vannak pékségek, ahol minden művészi és gyönyörű, minden nagyon édes, de marhára nem olyan, amit te szeretnél és iszonyatosan nem annyiért, amennyiért azt te szeretnéd. Felejtsd el szépen az egészséges életmód jelképét a kilós fehér kenyeret meg felfújt vizes zsemlét. Azért, hogy valami jó is legyen már meg is van az új kedvenc. Ez pedig nem más, mint a szőlős kenyér, pontosabban mazsolás kenyér. Az egyik legjobb dolog Japánban. A szálloda alatt végig ezen éltem. Azóta kicsit kevésbé, de a káosz elmúltával, hamarosan újra visszatérek hozzá. A költözés után találkoztam egy új típusú bolttal. A termelői bolt is felkerült az állandó helyek közé és elég gyakran fognak ott látni. Szuper jó zöldségek, gyümölcsök és minden egyéb. A „fél információ” oka az, hogy nagyon szűk élelmiszerekkel volt egyelőre dolgom a szállodalét és a hűtőmentes élet miatt (bár ez utóbbi napokon belül elmúlik, és végre vehetek akármit).

Szerencsére nem sikerült minden pénzt elverni a kereskedelemben és maradt némi muníció egyéb dolgokra is. Többek között sikerült kicsit belenézni az éjszakába is, de nem nevezném többnek, mint egy kis szagminta. A velem egyszerre érkező és az akkor még család nélküli Bernhard kollégámmal elmentünk Roppongiba, az éjszakai élet egyik fellegvárásba. A negyed különösen kedvelt a külföldiek körében, igazából itt vannak a nemzetközi kocsmák, bárok. És tényleg, az utca és a helyek nem japán arcokkal voltak tele. Az egész városban alig találkozni velük, de itt szombat éjjel minden hely előtt legalább 1-2 afrikai vagy afroamerikai arc volt és próbálta befelé csalogatni a gyanútlan vagy gyanús járókelőket. Sajnos nem volt elég jó a marketingjük, így nem vizsgáltunk meg egyetlen szórakozóhelyet sem.

Szombat éjjel még korai fázisában Roppongiban:

Már korábban eldicsekedtem az egyetlen futással is. Azóta a szám egyet emelkedett, de lesz ez még több is. És mellette megérkezett a nem kicsit várt kerékpár is, amiért köszönet Csaszi bolttulajdonos úrnak. Sőt nemhogy megérkezett, hanem az első kilométerek is belekerültek. A futásról még annyit, hogy Tokiónak is megvan a maga Margitszigete. Ez a Császári palota és az azt körülölelő sétaút. Hosszban valahol 5 km környékén van, tehát a szigetkörhöz hasonló. Viszont egy tekintetben feltétlenül jelentős eltérés van. Míg a odahaza a Szigeten a legnagyobb szintkülönbséget a járda és az úttest között magasodó padka megmászásával kell megtenni a nyugati szakaszon, addig a palotakörben van szint bőven. A kör közel harmada emelkedő. Hol csak a sunyi, hol pedig kimondottan az alattomos fajtából. Ez természetesen azt jelenti, hogy van egy hosszú lejtős szakasz is, de ez a korábbi szenvedést semmiképpen sem tudja feledtetni. Viszont a lakás közelében van jó néhány sziget (többek között én is azon élek), így hamarosan eljön a különböző szigetkörök ideje is.

Tokyo Tower és ami körülötte van (vagyis ami látszik):

Mostanra ennyit. Egy kicsit másabb lett, mint az eddigiek, nem annyira rám, inkább a helyre és annak sajátosságaira koncentrált. Hamarosan több ilyen is érkezik. Minden bizonnyal hamarabb visszatérek, mint legutóbb, mivel a lakáshelyzet nemhogy rendeződött, hanem sikerült a berendezést is nagyjából befejezni, így minden szabad perc az írásnak szentelhető ettől a pillanattól. Búcsúként egy nappali és egy esti kilátás:

A következő alkalom témája: Kansai hétvége

Dávid